Bemutatkozás

Akupunktúra - Bemutatkozás

Dömösi Réka Éva vagyok, 1981.06.20-án születtem Debrecenben. Édesanyám pszichológus, tőle „örököltem” az emberek iránti szeretetet, a gyógyítás vágyát. Édesapám matematikus kutató professzor. Ő vitt el először Japánba, ahol végérvényesen magával ragadott a keleti világ iránti kíváncsiság, később szintén Ő általa tanultam egy évet Japánban, helyi iskolában.

A Debreceni Egyetem Kossuth Gyakorló gimnáziumában érettségiztem. Ezt követően orvosi tanulmányaimat a Semmelweis Egyetemen kezdtem meg, ahol 2006-ban diplomáztam. Mivel már akkor is a „beteg” mint „egész”, a fizikai lelki és társadalmi problémáival együtt érdekelt, nem csupán valamilyen szervrendszere, ezért családorvostan szakvizsgát tettem.

Már egyetemi éveim alatt is mentőautóban ültem, kezdetben mint mentőtiszt, majd  végzés után mint mentőorvos. A mentés ma is nagy szerelem, de sajnos be kellett látnom, hogy egy családanya számára csöppet sem ideális munkahely. Még mindig a mentőszolgálat munkatársa vagyok, de jelenleg csak felkérésre elsősegély tanfolyamokon oktatok.

Nagyobbik gyermekem megszületése után döntöttem el, hogy jobban elmélyedek a kínai orvoslásban, mivel a gyerekek mindig náthásak, s nem akartam folyamatosan gyógyszerekkel kezelni.

A Pécsi Orvostudományi Egyetemen tettem a „ Hagyományos Kínai Orvoslás orvosa” licence vizsgát, mely szakorvosként feljogosít önálló akupunktúra szakrendelés folytatására. Gyakorlataimat a Yamamoto Intézetben, Prof. Dr. Hegyi Gabriellánál végeztem, s akihez a továbbiakban is járok továbbképzésre, hiszen az orvoslás, legyen nyugati, vagy keleti, élethosszig tartó tanulás.

2016-ban Yamamoto féle skalp akupunktúra tanfolyamon vettem részt.

2017- ben neuráltherápiából szakvizsgáztam a Pécsi Orvostudományi Egyetemen.

Férjem Dr. Loján András, háziorvos, üzemorvos. Három kislányunk van Liliána, Eliza és Natália.

 

Bejelentkezés: 70/644-9195

Gödöllő, Tábornok u. 15

2143 Kistarcsa, Batthyány u. 4/c
06-28/501-033